CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMOK

 A TEHETSÉG NYERI A MECCSET, DE A CSAPATMUNKA NYERI A BAJNOKSÁGOT

Kevesen tudják, hogy ezek a szervezett programok motivációs célt szolgálnak. Nem pusztán játékból és szórakozásból állnak luxuskörülmények között vagy éppen vadregényes, külvilágtól elzárt helyen. Mindegyik programban ott rejlik a teljesítmény növelésére, a csapatszellem erősödésére ösztönző hatás független attól, hogy szerepjátékon alapuló vagy közös alkotás létrehozását szorgalmazó program.

Programajánlatunk a teljesség igénye nélkül:

Mission Impossible

Kimondottan csapatépítésre kifejlesztett detektív program, melynek pszichológiai hátterét az emberi viselkedés jellemzői és tipikus karakterei adják.

A résztvevők csapatalakítás után szerepeket játszanak, “színházi” helyzetekben nyomozna, tárják fel az összefüggéseket és győzik meg csapattársaikat igazukról vagy épp annak ellenkezőjéről.

Nyomozz, ismerd meg jobban magad és embertársaid!

Kalóz Party

Ez a színes és érdekes csapatépítő modul nemcsak a témája miatt lehet népszerű a vendégek körében.  A program során olyan kuriózumokat és ötleteket építettünk a programba, mely egyfajta kulturális missziót is folytat a témában,  azaz a játék során a kalóz történelem, nyelvezet- és élet- tényleges világába repítjük a résztvevőket

Fogadj és szurkolj!

Humoros, izgalmas, kreatív feladatokkal megtűzdelt egyedi, fogadásokkal egybekötött szórakoztató programot kapunk sok nevetéssel és hangos szurkolókkal! A csapatépítő feladatai kapcsolódhatnak a céghez, ünnepekhez, egy-egy eseményhez is.

Hollywood Quiz

Julia Roberts? Jack Nicholson vagy Vivien Leigh? Egy remek este világsztárok társaságában, ám mi mégis Önökre vagyunk kíváncsiak!

A résztvevők szem és fültanúi annak, amikor a világ legjobbjai a leghíresebbekben szerepelnek. Ráadásul az ő tudásuk mérettetik meg ezek után egy különleges, Oscar díjas filmek garmadáját felvonultató filmes totóban! Különlegesség, hogy a jeleneteket ÉLŐBEN egy-egy jellemző öltözetben vagy kellék segítségével adják elő a színészek az adott film vetített hátterével, hogy az élményt még teljesebbé és nehezebbé tegyük.

Örült futam

A csapatépítés során autós versenyistállók versenyeznek egymással. A versenyautóknak egyedi, emberi erőforrás meghajtással (pl.lábbal) kell rendelkezniük. Ez a program szinte minden olyan fókuszt magába foglal, amely egy csapatépítés során kívánatos. Közös tervezés, a feladatok felosztása, együttműködés, kreativitás, örült ötletek és a végén egy közös alkotás létrehozása.

Városi kalandtúra

A csapatok az adott város történetének legfontosabb eseményeivel, látnivalóival ismerkednek meg. Azonban a résztvevőket nem terheljük unalmas adatokkal, hanem vicces, elgondolkodtató és eseteként kalandos módon fedezik fel az adott város értékeit.
Játékelemek a teljesség igénye nélkül: kódfejtés, térképes feladatok, City Celeb, szelfi-készítés, gyűjtögetés.

Team Challenge

Összetett programban különböző missziókat kell teljesíteni. A missziók mindegyike különböző célt szolgál, mint a kommunikáció javítása, együttműködés fokozása. Sok izgalmas feladattal találkoznak a csapatok, amelyek játékos formában ugyan, de közös döntések meghozatalára készteti a csapatokat: Klasszikus tréningfeladatok, ügyességi játékok, logikai feladatok, egy tárgy közös megalkotása.

Vitorlás Regatta

Szelek szárnyán – ahol tapinthatóvá válik a közösség szelleme. A vitorlázás során a csapatépítő tréning résztvevői rádöbbennek, hogy a kapitánytól kapott csoportfeladatokat csak úgy tudják végrehajtani, ha összetartanak és „egymás keze alá dolgoznak”. Mindenkinek meg kell bíznia a másik munkájában, és mindenkinek úgy kell ellátni a feladatát, hogy a másik megbízhasson benne!

Sárkányhajózás

A sárkányhajózás, mint sport egy olyan közösségteremtő, összetartást formáló tevékenység, melyet, cégek részére, mint csapatépítés, baráti társaságoknak, mint közös program ajánljuk.

A túra az igazi csapatépítés, ahol egy összeszoktató evezés során elsajátítják a résztvevők az evezési technikát, és gyakorolják az egy hajóban – egy csapatként– egy ritmusra – egy célért – egy cégért evezést.

Bűntény a szállodában

A csapatok és detektívjeik ezúttal egy divatbemutatóra csöppenek és egy modell gyilkosa után nyomoznak. A játékot egyfajta krimiben tudós kvízjátékkal nehezítettük, de ígérjük, hogy a leggyengébb láncszemnek is lesz esélye forró nyomon folytatni a kutatást.

Legyél te is képregényhős

A program során a résztvevő csapatoknak megadott téma alapján kell kitalálni egy történetet, nehezítve, hogy a Megrendelő által megadott kulcsszót be kell építeni a történetbe – meghatározni, mik lesznek az egyes jelenetek, milyen jelmez, kellék szükséges hozzá, hol készüljenek a fotók, valamint a leghitelesebb módon megszerkesztik a különböző jelentek szövegeit. Egy-egy képregény maximum 8 fotóból állhat. A program záróakkordjaként közösen nézzük meg az elkészült képregényeket.

Olimpiai játék más szemmel

A világban az különböző országok más-más kultúrát képviselnek, de egy dologban bátran mondhatjuk, hogy mindenki közös véleményen van: mindenki szereti az erőpróbákat. A program során különböző országok jellegzetes eszközeivel építettünk fel különböző állomásokat, amelyeket sorversenyszerűen kell a csapatoknak teljesíteni.

Kocsmakvíz

Nevével ellentétben kocsma nélkül is remekül megvalósítható a kocsmakvíz. A játék – mint a neve is mutatja – alapvetően egy kvízjáték, amit jellemzően bárokban, pubokban tartanak, de az itthon népszerű kvízjátékokkal szemben nem egyéni játékosok nevezhetnek, hanem csapatok versenyeznek egymással. Legnépszerűbb témák a történelem, alapműveltség, popkultúra, filmtörténet, sport, filmek / rajzfilmek, földrajz, irodalom, gazdaság, informatika, de lehetőség van arra, hogy a kérdések egy bizonyos körét tematikusan a cégre építsük fel.

Élményzene

Élménydús és hatékony közösségépítő program akár több száz főig, amikor mindenki együtt, egyszerre és egy helyen részesül és éli át a közös zenélés élményét cajon vagy xilofon de akár csengettyűk segítségével. A zene egyik legjobb tulajdonsága, hogy szavak nélkül lehet egymással kapcsolatba lépni, oldódnak a gátlások, a résztvevők bátrabbak, megnyílnak. Óriási élmény, amely mindig energiával tölt fel bennünket!

Al Capone – 20-as évek Amerikája

Bűnbarlang, szeszcsempészet – a tét nélküli kaszinójáték élményét hozzuk el a rendezvényre tapasztalt krupiék és osztók közreműködésével. Akár egy tematikus est részeként, ahol mind a díszlet, mind az ételkínálat visszaidézi a kor szellemét, a megjelenés kötelezően korhű öltözetben, majd vacsora után megnyitjuk a bűnbarlang kapuját.

Cím

8230 Balatonfüred, Arácsi út 84.